Címke: helyesen

Hogyan bírja tovább a telefonod akksija

Új telefon vásárlásakor a legtöbben még mindig igyekeznek “formázni” az akksi, azaz egy napig is töltőn hagyják – pedig ezt már régen túlhaladta a technológia fejlődése. Az talán még ennél is elterjedtebb, némiképp érthető szokás, hogy sokan hajlamosak mindig töltőn hagyni a telefont, mondván legyen csak teljesen feltöltve, amikor reggel/bármikor elindul az ember otthonról. Pedig ez sem éppen szerencsés dolog. Nézzük szépen sorban a tudnivalókat, amik persze nem csak telefonokra, hanem minden aksis készülékre igazak.

Ne töltse fel teljesen

Hogyan bírja tovább a telefonod akksijaA Battery University nevű oldal mögött az egyik aksigyártó cég áll, az ő tanácsaikat tehát érdemes megfogadni, ők aztán biztosan tisztában vannak vele, hogy mi tesz jót egy aksinak, és mi nem. Ők figyelmeztetnek például arra, hogy a (szinte minden készülékben lévő) lítium-ion akkumulátorok egyáltalán nem igénylik a teljes feltöltést – sem az első bekapcsolás előtti első töltésnél, sem utána. Sőt: akkor cselekszik helyesen, ha mindig csak rátölt valamennyit, de nem 100 százalékig tölti. Egy kattintás ide a folytatáshoz….