Szoftver kategória bejegyzései

21 ezer forintnyi alkalmazás és játék az Amazontól ingyen

Egy egyébként 3+ ezer forintos antivírus programot, szórakoztató játékokat és hasznos alkalmazásokat is ingyen tölthet le csütörtök reggelig minden androidos felhasználó.

Amazon akció 21 ezer forint értékben

Az Amazon most már rendszeresen hirdet nagyobb androidos akciókat, és az aktuálisan elérhető csomagba is szokás szerint remek alkalmazásokat válogattak össze. 560 forint helyett ingyenesen letölthető például a népszerű Weather Live időjárás-előrejelző alkalmazás, az androidos AVG AntiVirus Pro-verziójához 3400 forint helyett lehet most ingyen hozzájutni, de szintén fizetés nélkül letölthető a Simpy Yoga jógaalkalmazás, az Alarm Clock Pro profi ébresztőóra és sok remekül sikerült játék (The Bard’s Tale, Table Top Racing, Knock-Knock, Airport Mania 2).

A rövid időre ingyenessé tett 22 alkalmazás összértéke több mint 21 ezer forint, ebből is látszik, hogy értékes, általában jól sikerült programokról van szó. Az akció amerikai idő szerit július 1-jéig tart, ami magyar időzónára átszámolva azt jelenti, hogy július 2-án (csütörtök) reggel 9 óráig tölthetők le ingyenesen az appok.

Az alkalmazások letöltése nem a szokásos Google Play áruházból ingyenes, hanem előbb az Amazon saját androidos alkalmazásboltját kell telepíteni a telefonra/tabletre. Ezt az amazon.com/getappstore címen teheti meg (ha a céleszközön olvassa ezt a cikket, akkor csak kattintson a linkre). Az Amazon Appstore installálásához és későbbi használatához engedélyezni kell Google Play áruházon kívüli, ismeretlen forrásból származó alkalmazások telepítését – de ez sem bonyolult, a rendszer elvezeti a felhasználót a szükséges beállításig.

Amint ez kész, akkor máris indítható az Amazon Appstore, melynek használatához Amazon-regisztráció szükséges, de ez ingyenes és gyorsan megvan.

forrás: Amazon, hvg.hu

.

PhotoMath megoldja helyetted a matek feladatot!

A PhotoMath nevű applikáció használatával szinte bármilyen matematikai egyenletet pillanatok alatt megoldhatunk.

PhotoMath

Az alkalmazás az okostelefonunk kameráját kihasználva képes egy lapon szereplő matematika feladvány beolvasására, analizálására, majd az eredmény kimutatására. Ha pedig arra vagyunk kíváncsiak, hogy hogyan kaptuk meg az eredményt, az alkalmazás erre is lehetőséget nyújt, hiszen lépésről-lépésre végigkövethetjük, hogy milyen úton jutottunk el a végeredményhez.

Miután letöltöttünk az ingyenes PhotoMath alkalmazást, nincs más dolgunk, mint elővenni a matematika könyvünket és a telefonunk optikáját a lap felé tartani. Pár másodperc elteltével az egyenlet alatt már a megoldást láthatjuk. A végeredmény levezetéséhez pedig a “Steps” gombra kell kattintatnunk, ahol végigvezetnek minket a folyamaton.

Az alkalmazás nagy segítség lehet az iskolásoknak, akik ezzel a programmal nem csupán megoldhatják a házi feladatokat, de még azt is megnézhetik, hogyan jutottak az eredményre.

Android M – új felhasználói élmények

Android MA keresőóriás tegnap a Google I/O rendezvényen hivatalosan is bemutatta az Android M-et, a mobil operációs rendszer legújabb verzióját. A céget nem zavarja a tény, hogy a bőven tavaly bemutatott Android 5.0 Lollipop is a támogatott készülékek alig tíz százalékára érhető el, gőzerővel dolgoznak a folytatáson.

Az Android M a fő hangsúlyt abszolút mértékben a felhasználói élmény növelésére helyezi a kezelőfelület módosítása helyett, hiszen ez utóbbit egyébként is megtették már a Lollipopnál. Az első fontos újdonság az alkalmazás engedélyek módosulása, sokkal kevesebbszer kell majd leokézni ezeket mint az előző verziókban. Így például ha egy hangüzenetet küldünk a WhatsApp-pal, csak egyszer kell engedélyezni a mikrofonhoz való hozzáférést, többé egyetlen már program sem kéri ezt. Az egyszer megadott engedélyek így minden más kategóriába tartozó jogosultságot megadnak. Természetesen ez bármikor visszavonható lesz a beállításokban.

A második újítás a Google Now, a digitális asszisztens, illetve annak új funkciói. A szolgáltatás vitathatatlanul a legjobb kategóriájában. A Now még jobban megérti majd az éppen használt app és a tartalom kontextusát, például ha egy Viber üzenet érkezik, amelyben házimunkáról esik szó, valamint javaslat arra, hogy étterembe kellene menni, a Google Now számára azt jelenti, hogy a Home gomb lenyomása után felajánlja a takarításhoz értesítő beállítását, valamint egyben étterem áttekintést és asztalfoglaláshoz használható programot is ajánl. Ez a funkció természetesen nincs lekorlátozva bizonyos appokra, hiszen működik például zenehallgatásnál is, ilyen esetben a Now válaszol a számmal és az előadóval kapcsolatos kérdésekre.

Az Android M másik újítása az Android Pay megjelenítése, amely az Apple Pay-hez rendkívül hasonlít. Az új Pay nem más mint a Google Wallet újragondolása, tehát a mobillal való fizetés lehetősége a támogatott üzletekben. Ugyanúgy NFC segítségével használható, ahogy a Wallet is. Jó hír, hogy emellett az M rögtön natív ujjlenyomat-olvasó támogatást is kapott, így még biztonságosabbá tehető a készüléken tárolt adatok és a virtuális pénztárcánk tartalma.

Ha használsz Facebookot, nyilván észrevetted te is, hogy egy ideje már nem lehet előcsalogatni belőle, hogy a külső linkeket külső app segítségével nyissuk meg, tehát például Chrome-ból, csak a saját, beépített böngészőjét engedélyezi. Több alkalmazás hasonlóan működik majd az Android M-en, például a Pinterest. Ezek nagy részének alapja a Chrome lesz, ám appra szabva.

Az energia hatékonyság és megtakarítás jegyében az Android M-be számos olyan újítás kerül, amely az üzemidőt hivatott meghosszabbítani. Így kerül be a rendszerbe a dozing avagy szundi üzemmód, amely akkor kerül aktiválásra, ha a szenzorok érzékelik, a telefon éppen nincsen használatban, mondjuk csak fekszik az asztalon. Ilyenkor még inkább deep sleepbe teszi a készüléket, ám szerencsére arra is figyeltek, hogy a kiemelt értesítések és az ébresztők továbbra is jelezzenek. A Google szerint ez az új megoldás akár dupla annyi készenléti időt is biztosíthat a Lollipoppal szemben. Ehhez kapcsolódik még az USB Type C port támogatása, tehát egyre több készüléket várhatunk ilyen töltési lehetőséggel.

A teljeskörű alkalmazás-mentés lényege a nevében olvasható, az M–ben automatikusan mentésre kerül minden alkalmazás beállítása és adata, így egy készülékcsere vagy szoftverfrissítés után egyszerűen csak a Google Drive-ba mentett fájlt kell visszaállítani, így nem vesznek el maguk a programok – nem szükséges újra letölteni – az adatok, a játékok állásai és elért eredmények.

Ami a megosztásokat illeti, az Android M intelligens módon megjegyzi, milyen tartalmakat hol és kiknek osztunk meg legtöbbször, így még gyorsabban és egyszerűbben tehetjük ezt meg, ahogy egyre többet használjuk a megosztást. Egy másik, szintén intelligens opció a kategorizált hangerőszabályzó. Ez annyit tesz, hogy ha meg akarjuk változtatni az értesítések hangerejét, de a csengőhangét és a zenéét nem, akkor ezt könnyedén meg lehet tenni, míg a Lollipopban is csak egyszerre és csak a média lejátszása közben lehetett megtenni. További jó hír, hogy végre gyárilag találunk sötét témát az Androidban! Nektek hogy tetszenek az újdonságok, minek örültök a legjobban? A megjelenésig töltsétek le az M csengőhangjait innen!

 

Képek a rendszerről itt.

forrás: Phone Arena, Telefonguru

Terra határozó programok: Gombalexikon és Fák, cserjék határozója

A két határozóprogram nagyon hasznos társa lehet a természetjáróknak. Egyszerűen és gyorsan meg lehet velük határozni a nem ismert fákat, cserjéket vagy az 520 nagygomba valamelyikét. Mivel a két határozó app ugyanarra a keretrendszerre épül ezért a használatuk ismertetője is azonos.

Telepítése után az alkalmazás első indulásakor, a licensz elfogadása után letölti a határozáshoz szükséges adatállományt a Terra szerveréről. Mivel ez az állomány igen nagy, akár 50-100Mb is lehet, első induláskor mindenképpen javasolt WiFi hálózatot használni. Erre a tényre a program is figyelmeztet, nehogy felesleges adatátviteli költséget okozzon. Indulás után tehát ez a képernyő látható. Az indítás gomb megnyomására a program elkezdi a letöltést, aminek státusáról folyamatos visszajelzést ad.

A sikeres letöltés befejeződésével, az erről szóló értesítést mellett az alábbi kezdőoldal látható. Az első indítási üzenet jóváhagyása után lehetőségünk van a kiválasztott faj kijelölésével megtekinteni annak leírását, további fotóit, illetve a szűrés segítségével szövegesen keresni a fajnevekben. A szűrés a fajneveket szavainak első betűjétől értendő, azaz pl a “dio”-ra keresve megtalálja a közönséges és fekete diót-, de nem találná meg a “rádió”-t.

A listán egy fajra kattintva megjelenik annak leírása. A leírás oldalon a fajfotóra kattintva megjelennek a fajról elérhető fotók. A vissza gombbal visszalépkepdhetünk a leíráshoz illetve a listához. Kereséssel vagy határozással szűkített lista esetén a fajleírás lapon oldalra csúsztatva lapozhatunk a listában az előző ill. következő fajra lépve, így is gyorsítva a megfelelő faj megtalálását.

A határozás menete

  • Indítsuk el a határozót a Menu – Határozó gombokkal, majd kezdhetjük a határozást.
  • A kategóriákba rendezett összes kérdésből ki kell választani egy kérdést, melyre utaló jelleg megfigyelhető a határozandó fajon, majd ezt a kérdést ki kell választanunk. A kiválasztást a kérdés melletti zöld “pipa” mutatja, illetve az adott kérdéscsoport melletti számláló mutatja, a kérdéscsoportot alkotó kérdésekből mennyi a kiválasztott. (pl 1/7)
    A kiválasztott kérdés előtti zöld jel azt is jelzi, hogy a kérdés IGAZ voltát keressük
  • Amennyiben a kiválasztott kérdés ellentétét keressük, akkor a kiválasztott kérdések listáján a kérdésre ismét kattintva az negálódik, és ezt egy piros “x” piktogramm jelzi. Azaz például nem eldönthető, milyen színű, de NEM fehér. Ismét kattintva kikapcsolódik az adott kérdésre való keresés.
  • Amennyiben nem ismerjük a egy kérdés pontos jelentését, hosszan kattintva segítséget kaphatunk annak részletesebb leírásával. (amennyiben ezt a kérdéscsoport összeállítója megadta…)
  • A határozás folyamán a találati listában azonnal láthatjuk a változásokat. A lista darabszáma állandóan látható, a teljes listát csúsztatással lehet elérni.
  • Amennyiben a találati listán kijelölünk egy fajt, annak adatai megjelennek a már ismert módon. Mint a keresésnél is, szűkített fajlista esetén a fajleírás lapon oldalra csúsztatva lapozhatunk a listában az előző ill. következő fajra lépve, így is gyorsítva a megfelelő faj megtalálását.

Ismerkedj meg a nagygombák világával. Vidd magaddal a kirándulásra, kiruccanásokra vagy akár csak városi sétáidra során ezt az átfogó gombalexikont és határozót.

A lexikon részletes leírást és jó minőségű képeket tartalmaz a Kárpát-medence nagygombáiról. A képeket és leírásokat a Terra Alapítvány szolgáltatja az alkalmazás számára ( http://www.terra.hu ).

A program a fajfotók, illetve a magyar és tudományos név szerinti gyors keresés mellett egy egyedi, többszempontú határozórendszert is szolgáltat, amivel bárki számára könnyen azonosíthatóak az egyes fajok az éppen megfigyelhető és felismerhető tulajdonságok alapján. A program a határozáshoz alapvető segítséget is nyújt a kérdésekhez rendelt tippeken keresztül.

Leírást a program használatához a következő címen talál:
http://www.terra.hu/hatarozo/android_help.html

Fontosabb funkciók:
– magyar és latin név szerinti szűrés
– részletes leírás több, mint 520 fajról
– jó minőségű képek
– többszempontú határozórendszer a fajok azonosításához
– lokálisan tárolt adatbázis a terepen való kiváló használhatóság érdekében
(előzőleges letöltés szükséges, WiFi kapcsolat ajánlott a járulékos
költségek elkerüléséért)

A Terra Gombalexikon és határozót a innen töltheti le és a Terra Fa-lexikon és határozót innen töltheti le.

Jelen leírás a program 1.0.4-es verziójának működését ismerteti, azonban főbb funkciókban nincs eltérés a programverziók között.

Fleksy, a Guiness Rekorder billentyűzet most ingyen

A Guiness Rekorder billentyűzet teljes verziója egy hétig ingyen tölthető le androidos készülékekre. Egyébként sem drága a díjnyertes app, ugyanis mindössze 2 dollárt kér érte a fejlesztő cég, azonban május 7-ig tényleg ingyenes. Ehhez elég letölteni a program free változatát (ha a próba változat fent van, akkor azt előtte törölni kell), majd be kell jelentkezni a cég felhő szolgáltatásába, így juthat hozzá bárki az összes, egyébként fizetős funkcióhoz. A Fleksy a napokban frissült a GIF Keyboard opcióval, így rögtön, a billentyűzetből küldhetők GIF-ek, így téve színesebbé a beszélgetéseket.

fleksy billentyűzet

Utolsó lehetőség az iGO navigáció letöltésére!

iGO-SzülinApp-NNG-logoÁprilis 29-én lejár az ingyenesség tíz napja, s többé nem lesz jogszerűen sem ingyen, sem fizetősen elérhető az iGO Android navigáció.

Hazai sikersztori az iGO-t fejlesztő NNG. Tizedik évfordulójukat pedig megünnepelték azzal, hogy tíz napra ingyen letölthetővé tették a legfrissebb Magyarország térképét tartalmazó navigációjukat. Kicsit fura ugyan, hogy sem előtte nem volt, sem utána nem lesz elérhető hazánkban az iGO – de hát ajándék navigációnak…

A „SzülinApp” nevet kapott navi egyaránt fut iOS és Android operációs rendszerű okostelefonokon és iPad-en. Azokat a minden navitól elvárható navigációs funkciókat kínálja, mint az alternatív útvonalak tervezése, parkolási lehetőségek, és az automatikus újratervezés: csak éppen az átlagos offline navigációnál jobb minőségben teszi a dolgát.

Az elterjedt vélekedésekkel ellentétben – a vele kapott Magyarország térkép frissíthető lesz, ráadásul továbbra is ingyenesen. Aki eddig lemaradt volna róla, ma még letöltheti.

Ingyen iGO navigáció a legújabb Magyarország-térképpel

iGO-SzülinApp-NNG-logoTíz napra ingyenesen letölthetővé teszi iGO navigációját okostelefonokra az NNG. Az app a legfrissebb Magyarország-térképet is tartalmazza.

Az iGO navigáció legelső verzióját 4 programozó fejlesztette ki egy kis budapesti lakásban – innen indult hódító útjára 2005-ben. A program kiadásának 10., kerek évforduló alkalmából az NNG tíz napra ingyenesen letölthetővé teszi limitált kiadású, születésnapi iGO navigációját. A SzülinApp minden androidos telefonra és 7 hüvelyknél nem nagyobb androidos táblagépekre letölthető.

iGO-SzülinApp-NNGAz alkalmazás olyan alapvető navigációs funkciókat kínálja, mint az alternatív útvonalak, parkolási lehetőségek, és az automatikus újratervezés. Egyik legnagyobb előnye, hogy használatához nincs szükség internetkapcsolatra. Az offline alkalmazás nem fogyasztja a mobil adatforgalmat, és olyan területeken is működik, ahol nincs térerő. A SzülinApp alkalmazás ingyenesen letölthető az App Store-ból, illetve Google Play áruházból 2015. április 20-29. között.

A SzülinApp oldalát itt találod és itt az alkalmazás a Google Play áruházban.

Naponta 4,5 ezer új kártevő jelenik meg Androidra – A bűnözők a mobilbankolást veszik célba

A G Data vírusstatisztikája szerint az új androidos kártevők száma 6,1 százalékkal emelkedett a tavalyi évhez képest. A kínai áruházakból letölthető alkalmazások egynegyede lehet fertőzött, emellett a német cég szakértői előre telepített trójait találtak a Xiaomi nem hivatalos forrásból származó telefonjain is.

Naponta 4,5 ezer új kártevő jelenik meg Androidra - A bűnözők a mobilbankolást veszik célba

Az Android egyértelműen a világ legnépszerűbb okostelefonos operációs rendszere, az IDC piacelemző cég szerint részesedése megközelíti a 80 százalékot. Népszerűsége azonban vonzóvá teszi a Google platformját a bűnözők számára is.

„Az okostelefonokat és a tableteket egyre gyakrabban használjuk internetes bankolásra és pénzügyi tranzakciókra, ami motiválja a kártevők készítőit arra, hogy egyre összetettebb módszerekkel próbálják megszerezni adatainkat ezeken a készülékeken keresztül” – magyarázza Christian Geschkat, a G Data androidos védelmi programjainak termékmenedzsere.

2014 második felében a biztonsági szakértők majdnem 800 ezer új androidos kártevőt regisztráltak, így a teljes tavalyi évre vonatkoztatva ezek száma elérte a másfél milliót. A német Initiative D21 kutatóintézet felmérése szerint mindeközben az internetbankolók 34 százaléka használja okostelefonját vagy tabletjét pénzügyeinek intézésére, a Roland Berger tanácsadócég szerint pedig az okostelefonnal rendelkezők 60 százaléka érdeklődik a mobilbankolás iránt.

A megfertőződés egyik leggyakoribb forrását a független alkalmazás-áruházak jelentik. A szakértők szerint az európai és észak-amerikai áruházak viszonylag biztonságosnak számítanak, bár még ezekben is három-négy alkalmazás fertőzött minden százból. Az orosz és a kínai áruházakban azonban ennél sokkal rosszabb a helyzet – utóbbiakban az alkalmazások akár egynegyede is fertőzött lehet. Ezeknek fele vírust tartalmaz, másik fele pedig a potenciálisan kéretlen program (PUP) kategóriába tartozik, azaz valami olyan műveletet hajt végre a telefonon, amihez a felhasználók nagy valószínűséggel nem járulnának hozzá.

Naponta 4,5 ezer új kártevő jelenik meg Androidra - A bűnözők a mobilbankolást veszik célba

Nem mindig kell azonban az internetről letölteni a kártevőt, akad olyan eset is, amikor a telefon már fertőzötten érkezik a vásárlóhoz. A G Data tavaly publikálta a Star N9500 mobilok esetét, melyekre a gyárban telepítettek komplex kémprogramot. A biztonsági szakemberek már akkor azt jósolták, hogy az eset valószínűleg nem egyedülálló. Nemrég ez a sejtésük beigazolódott, mivel sikerült azonosítaniuk olyan Xiaomi Mi4 készülékeket, melyek nem hivatalos forrásból származtak, és előre telepített trójai programot tartalmaztak. A G Data szakértői úgy sejtik, hogy az utóbbi fertőzéshullám mögött egy közbeeső kereskedő állt, amelyik módosította a készülékek gyári programját az eladás előtt.

A G Data előrejelzése szerint mindezek mellett idén még három veszéllyel kell szembenéznünk. Az elsőt az SSL titkosítás hiányosságait kihasználó kémprogramok jelentik, melyek az asztali számítógépek után a mobilokon is jelentkezni fognak. A második a hamis banki alkalmazásokhoz kapcsolódik, melyek kifejezetten a bankoláskor megadott adatainkat próbálják megszerezni. Végül a németek veszélyt látnak a különböző fitnesz- és egyéb egészségügyi alkalmazásokban is, melyek nagy tömegben rögzítik a felhasználók legszemélyesebb adatait.

Átverés lehet az andoridos vírusirtó

A G Data jelzése szerint az elmúlt napokban magyar felhasználók is kaptak ismeretlen számokról küldött sms üzeneteket, melyek androidos vírusirtó szoftverek vásárlására próbálják őket rábeszélni. A cég arra figyelmeztet: ne dőljünk be, a valódi gyártók soha nem küldenek kéretlen reklámokat.

Átverés lehet az andoridos vírusirtóLátszólag holland székhellyel, de feltehetően Szingapúrban bejegyzett cég állhat a kéretlen sms kampány mögött, mely a napokban a magyar felhasználókat is elérte. A hirdetés vírusirtó szoftvereket kínál androidos telefonokra, a G Data megoldása mellett a Kaspersky és az ESET védelmi programjait ajánlja fel.

Ha a megcélzott telefon gazdája elég figyelmes, gyanút kelthet benne, hogy az üzenet emelt díjas 90-es hívószámról érkezik. Amennyiben el is kezd utána számolni, akkor láthatja, hogy majdnem évi 80 ezer forintot kell majd kiadnia a védelemért, ha elfogadja az ajánlatot. Ennyibe kerül összesen, ha hetente három darab fizetős sms fogadására vállalkozik, egyenként bruttó 508 forintos áron.

Screenshot_2015-01-28-15-45-42Mindeközben a G Data InternetSecurity for Android szoftver alapverziója teljesen ingyenesen tölthető le a Google Play áruházból. Fizetni csak a lopásvédelmet és szülői felügyelet is nyújtó prémium verzióért kell, de azért is csak évente bruttó 5 669 forintot. A hamis szolgáltató tehát a prémium verzió árának tizennégyszereséért nyújtja a szoftvert, ami igazán nem mondható jó üzletnek a megtévesztett felhasználók számára.

A G Data az eset kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy védelmi szoftvereket csak a gyártók hivatalos honlapján, vagy a Google Play áruházon keresztül érdemes vásárolni. A cég németországi központja minden ilyen esetben megteszi a szükséges jogi lépéseket, de a kísérletek nagy száma miatt a felhasználók éberségére is szükség van.

hamis-g-data GD-ISA2 GD-ISA3