Android alkalmazások futtatása Samsung Galaxy Gear okosórán

Most mutatták be a Samsung első okosóráját, a Galaxy Gear-t, egy hozzáértő felhasználó máris átlépte a cég által megszabott határokat, ráadásul bárki által utánozható könnyedséggel. Ron Amadeo az Ars Technica techmagazinban mutatta be a végtelenül egyszerű módszert, bár megjegyzendő, hogy az eredmény egyelőre inkább csak érdekes, mint hasznos.

Samsung Galaxy Gear Full_Android Apps

A Galaxy Gear közismerten nem rendelkezik saját interneteléréssel, Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikál az okostelefonnal, ami ráadásul elég komoly korlátok közé van szorítva. Így tehát csak olyan alkalmazás használható rajta, amit kifejezetten erre a készülékre fejlesztettek ki. Vagy talán mégsem…

Amadeo ugyanis észrevette, hogy a a Galaxy Gear beállításaiban bekapcsolható az USB debug üzemmód, így azt a számítógépre kapcsolva és az adb parancsot (adb push app.apk /system/app) segítségül hívva minden további nélkül telepíthetünk apk csomagokat az órára.

Korábban azt hittük, a készüléken futó rendszer annyira ki van gyomlálva, hogy telefonra szánt alkalmazások futtatása szinte lehetetlen, de ezek szerint az appokat kizárólag az internet és esetleg néhány hardverelem hiánya akadályozhatja a szabályos működésben.

A Samsung Galaxy Gear 800 MHz-es processzorral, 512 MB RAM-mal és 4 GB belső tárhellyel rendelkezik, amiket az Android 4.2.2-es verziója vezérel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .